Képviselői beszámoló

Múlt héten látogatást tettem a Kispesti Egészségügyi Intézetben, ahol Dr. Vargha Péter Igazgató Úr fogadott. 

Beszélgettünk az Intézet jelenlegi állapotáról, és a tervekről. Igazgató Úr elmondta, ami sajnálatos módón szembetűnő, hogy több épületre ráférne a felújítás, többek közt a Táncsics utcai, valamint a Berzsenyi utcai gyermekorvosi rendelőkre is. Ezek a mukálatok egyrészt  az állagmegőrzés érdekében, másrészt balesetveszély  - homlokzati felújítások, villámvédelem lenne fontos, és nem utolsó sorban pedig esztétikai célzattal, hogy a kispestiek jobb érzéssel használják az Intézményt. Az épületen belül pedig a teherlift felújítása is esedékes lenne már.
 
A minőségibb betegellátás érdekében a segítségemet kérte, hogy járjak közben az Önkormányzatnál az öreg, elavult gépek cseréjében. Elengedhetetlen a gyermek EKG készülék, a négy végtagi vérnyomásmérő beszerzése, és egyre nagyobb szükség van az urológiai ultrahangra, EKG szívógépre, fül-orr-gégészeti kezelőegységre. 
 
Határozott javaslatot fogok tenni a következő évi, 2016-os költségvetés előkészítésénél  arra, hogy a 25 milliós eszközbeszerzés a büdzsé részét képezze. Célom a támogatás elérésével a minőségi javulás, ami  a kispestiek színvonalasabb, megbízhatóbb, gyorsabb ellátásához szükséges. 
 
Lázár Tamás
önkormányzati képviselő
 
2015. november