A kispesti Vöröskereszt önkénteseként teljesített szolgálatot a választókerületi elnök

Az “Önkéntesség éve” keretében Kató Alpár, a helyi választókerületi elnök a Vöröskeresztnél vállalt önkéntes munkát, ahol megismerkedhetett a hajléktalanellátás főbb kérdéseivel, illetve terepen betekintést nyerhetett a nappali hajléktalan ellátásról. Tapasztalatairól, benyomásairól és az elvégzett munkáról kérdeztük.

Önkéntesnek jelentkezett a Vöröskereszthez, ahol a hajléktalan ellátásba kapott betekintést. Hogy nézett ki a “műszak”?

Nagyon kedves fogadtatásban részesültem, még egy vöröskeresztes kabátot is kaptam, amely munkaruhaként funkcionált. Az intézményvezető ismertette a következő pár óra munkatervét, majd Béla “kollégával" kimentünk terepre. Ez azt jelentette, hogy bejártuk a KÖKI-t, voltunk a kispesti Sherwoodban, illetve a Határ úti aluljáróban is megnéztük, hogy a hajléktalanok milyen körülmények között vannak, segítségünket felajánlottuk nekik. Fontos tudni, hogy a hajléktalan szállókba csak bizonyos normákat betartva tartózkodhatnak ott a fedél nélkül maradt emberek, illetve be kell mutatniuk egy egészségügyi papírt, ami arról tanúskodik, hogy nem fertőzőek. A szolgálatom alatt például elvittünk egy középkorú hajléktalan hölgyet a Gyáli úti fertőtlenítő állomásra, mert pár napig nem ment be a Vöröskereszthez, és máris serkék voltak a hajában. Egyébként számomra a legmegdöbbentőbb az volt, hogy egészségügyi állapot és kinézet szempontjából minden eltöltött év 3-4 évet jelent. 40-45 éves hajléktalan ember 60-65 évesnek nézett ki pár év után, elképesztő romboló hatása van ez az életmód.

Összességében milyen tapasztalatokkal gazdagodott az önkéntes munkavégzés alatt?

Az az igazság, hogy mint minden szociális ágazat, így ez is sok kérdést vet fel az emberben, és a legrosszabb, hogy nem találták még tökéletes megoldást. A hirtelen fedél nélkül maradt emberek először is meg kell barátkozzanak azzal a gondolattal, hogy ők bizony most elvesztették az egzisztenciális hátteret, kisodródtak a társadalom peremére, és segítségre van szükségük. Akik ezt felismerik, ők a megmenthető kategóriába sorolhatók, bemennek a szállóban, elfogadják a tanácsokat és van esélyük a rendes életbe való visszatérésre. Vannak sokan, akik viszont az alkohol útján akarják magukat kizárni a szörnyű valóságból, az ivás ilyenkor nem szórakozás, hanem egy végzetes menekülő út, azonban ha valaki elindul ezen az úton, akkor a lejtő következik, és ennek az a végén a halál van. Ilyenkor a Vöröskereszt munkatársainak egyetlen lehetősége van, beszélgetnek velük, győzködik őket és segítséget nyújtanak, illetve ha kell, akkor a bajban segítenek. Ráerőltetni nem lehet senkire sem a jobb létet, ha valaki a híd alatt akar aludni, akkor ezt el kell fogadni. A Vöröskereszt külsős szolgálata a hajléktalan ellátás utolsó bástyája. De ezt a bástyát is tartani kell, mert ez is sokak számára mentsvár lehet, illetve a társadalom kötelessége is segítséget nyújtani.

Mit tehetnek azok az olvasók, akik a hajléktalan ellátásban szeretnének segédkezni?

A Vöröskereszt munkatársai nagyon le vannak terhelve, és szerény körülmények között kell életeket és lelkeket mentsenek nap mint nap. A legkézenfekvőbb segítség az adományozás, hiszen akár pénzzel, akár ruhával, akár élelmiszerrel segítjük a szervezetet, biztos lehet benne mindenki, hogy jó helyre kerül. A rendszeres önkéntes szolgálat szintén nagy segítség, de ahogy tapasztaltam, már egy jó szó is sokat számít ezeknek az embereknek. Ezúton is köszönöm a Vöröskereszt munkatársainak a lehetőséget, sok értékes tapasztalatot gyűjtöttem ezalatt a pár óra alatt.

terepmunkán a választókerületi elnök