Meghurcolják a rendőrkapitányt, amiért le merte írni, hogy cigány az elkövető
Mint ismeretes, az újbudai önkormányzat honlapján így mertek fogalmazni (s így tennének minden normális országban): "Férfi, 45-50 év körüli, fejtetőn kopaszodó, őszülő. Roma származású." Ezért feddték meg a budapesti XI. kerületi rendőrkapitányt.
A BRFK Kommunikációs Osztályán közölték, hogy fegyelmi eljárást indítottak a XI. kerületi rendőrkapitány ellen, ami "az érintett felelősségének megállapításával zárult". Azt nem tudni, milyen büntetést szabtak ki a vezetőre, erről a rendőrség a személyes adatok védelméről szóló törvényre hivatkozva nem adott tájékoztatást.
A kisebbségi, valamint az adatvédelmi biztos közös állásfoglalása már 1997-ben törvénysértőnek minősítette azt a gyakorlatot, hogy a rendőrségi közleményekben utalnak az elkövetők származására. Pintér Sándor belügyminiszter pedig még 1996-ban, országos főkapitányként azt hangsúlyozta, hogy "normasértő az, ha a rendőrség (...) a körözésnél vagy egyéb esetekben alkalmazott személyleírásnál népcsoportra, nemzetiségre vagy etnikumra utaló megjelölést használ".
(A szerk. megjegyzése:
Ami amerikában nem tilos, az hazánkban az. Túl lihegi a fülkeforradalmár kormány még példaképét is. Egyébként nagyon egyszerű: a bűnnek valóban nincs színe, de a bűnözőnek van!
Egyébként is, a szavakkal leírhatatlan külsejű cigányt, hogyan nevezze meg a bűnüldöző, ha nem nevezi nevén?
És ezt még amerikában is tudják....
Hát itt tart a fülkeforradalmár Fidesz.) Forrás: nemenyi.net
|
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR
2012-05-17 16:00:00
2012-05-18 16:00:00
2012-05-18 17:00:00
2012-05-18 17:00:00
2012-05-18 17:00:00
2012-05-18 17:00:00
2012-05-19 13:30:00
2012-05-23 16:00:00
2012-05-23 17:00:00
2012-05-23 18:00:00
2012-05-24 17:00:00
2012-05-25 15:30:00
2012-05-25 17:00:00
2012-05-25 17:00:00
2012-05-26 06:00:00
2012-05-26 15:00:00
2012-05-26 17:00:00
2012-05-26 17:30:00
2012-05-27 09:00:00
2012-05-27 10:00:00




























