Már megint a pozitív diszkrimináció
A legfontosabb ilyen ínséges időkben, hogy az embereknek fedél legyen a fejük fölött és étel a gyomrukban. Ahhoz, hogy ezek bekövetkezzenek természetesen közmunkákat kell szervezni, mert a segélyezés – amint az tapasztalhattuk – nem vezet hosszú távon pozitív eredményre. Mint tudjuk, a jelenlegi politikai elit nem tudja megoldani a válság okozta problémákat, viszont a hazai kisebbségek és a magyarság közötti indulatokat képes tovább mélyíteni. A Kispesti Képviselő-testület sem különb, mint azt már több alkalommal tapasztalhattuk, most itt egy újabb iskola példája a hozzá nem értésüknek, illetve a szándékos vagy nem szándékos gyűlöletkeltésre. A 2010. évi közfoglalkoztatási terve a Kispesti Önkormányzatnak egyszerűen elfogadhatatlan, mivel a bérezésnél 20 romának többet adnak munkaadói járulékban, mint a többi munkanélkülinek! Kispesten 2009 decemberében a munkát keresők regisztrált száma 1250 fő volt és a 2010. évi közfoglalkoztatási tervben 170 főnek kívánnak munkát adni. Ebből a közcélú foglalkoztatottak száma 150 fő a közcélú és 20 fő a közhasznú (roma) foglalkoztatottak száma. Itt ugrik a majom a vízbe, mert míg az úgynevezett alapfokú közcélú foglalkoztatottak munkaadói hozzájárulása 11025 Ft, addig az úgynevezett alapfokú közhasznú (roma) foglalkoztatottak munkaadói hozzájárulása 20948 Ft. Ha egy kicsit utána számolunk akkor kiderült, hogy ez a 20 főnek adott munkaadói hozzájárulás 9923 Forinttal több, mint a közcélú foglalkoztatottak esetében. A TB-ét teljes mértékig az Önkormányzat állja, ennek a megkülönböztetett csoportnak. De a probléma igazából az, hogy ilyen nehéz időkben, amikor minden egyes munkahely számít, akkor lényegében 2 munkahellyel kevesebbet teremt a helyi vezetés, mert nekik muszáj az etnikai megkülönböztetést ilyenkor is fenntartani! Ez megengedhetetlen és ez nem vall egy felelősségteljes gondolkozású vezetésre. A Jobbik mindenféle hasonló jellegű megkülönböztetést elfogadhatatlan tart és soha nem fogja 2 embernek a napi kenyerét és a fedélt a feje fölül elvenni! Jobbik Magyarországért Mozgalom Kispesti Alapszervezete
|
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR















Nem hallunk már egy jó ideje másról, mint a válságról és a gazdasági hanyatlásról. A munkanélküliségi ráta 10%-on felül van, ami egyben az úgynevezett „lélektani határ” is. Ilyen körülmények között elengedhetetlen, hogy egy felelős kormányzat minél több hazai vállalkozást igyekezzen megmenteni, illetve támogatni anyagilag, hogy minél több új munkahely jöhessen létre, másrészt a régiek közül minél több megmeneküljön.











