Isten éltessen, Gárda!Vona Gábor, a Jobbik elnöke egységesítené a különböző gárdaszervezeteket és mozgalmakat; a Magyar Gárda alapítója vasárnap délután a XII. kerületi Turul-szobor előtti rendezvényen bejelentette, hogy az egység megteremtése érdekében a következő hónapokban fel fogja keresni valamennyi gárdatagot.
Ifj. Hegedűs Loránt, a nemzet lelkésze beszédében a gárdistákat az isteni szeretet szimbólumának nevezte. A média hazugságai ellenére a magyar népből az önvédelem szikráját nem sikerült kiölni, a szolidaritás továbbra is él ez emberek közt, és hiába tiltják meg törvényben az önvédelmet – utalt a polgárőrtörvény tavasszal elfogadott módosítására –, az emberek ezt saját maguk alulról építkezve szervezik meg. A többféle Gárda-szárny újraegyesítésére vonatkozóan kijelentette: egységesülni fog az, aminek össze kell tartoznia. Murányi Levente, ’56-os szabadságharcos következett a felszólalók között. Ő a gárdistákat Horthy Nemzeti Hadseregéhez hasonlította. Ha nem lenne a Gárda, akkor otthonunkat, családunkat ki védené meg? Ő is egységre szólította fel a gárdistákat: „Tegyetek meg mindent az új egységért, mert a nemzet céljait ez szolgálja!” Végül Vona Gábor, a Magyar Gárda alapítója és a Jobbik elnöke szólalt fel. Beszédében párhuzamot vont a XII. kerületi Turul-szobor és a Magyar Gárda története között. Ahogy a turul, úgy a Gárda is az újrakezdés szimbóluma, amely szent erőt ad. Mind a Gárda, mind a szobor jogszabályokba csomagolt kicsinyes politikai viták áldozata. Vajon törvényes vagy törvénytelen a léte? Vona Gábor kiemelte: létezik a szívbe írt isteni törvény és papírra vetett törvény is. A tiszta lelkiismeret a legfontosabb, ez pedig az előbbi, az isteni törvény betartásának feltétele. A Magyar Gárda viszont a papírra vetett törvény felett álló erő, mely csak nemzetünket és Istenünket szolgálja. „A pohár félig tele van, de félig üres is” – emelte ki a Gárda alapítója. Sikerként értékelte, hogy a gárdistáknak köszönhető a legfontosabb emberi érték, a bizalom: vannak emberek, akiknek teljes nyugalommal hátat lehet fordítani, nem fognak hátba szúrni. Ugyanakkor a többféle Gárda-szárny létét kudarcként értékelte, melyet helyre kell hozni. A Gárda alapítója – ahogy a július 4-i rendezvényen, úgy most is – hitet tett a különböző Gárda-mozgalmak újraegyesítése mellett. A Jobbik és a Gárda testvéri szervezetek, azok egymás nélkül nem létezhetnek, ezért Vona Gábor a következő hónapokban végigjárja az ország megyéit és minden gárdistának lehetősége lesz feltenni esetleges kérdéseit. Az újraegyesítés nem megy egyik napról a másikra, de a turul népe be fogja bizonyítani: a szakadékból fel lehet jutni a hegycsúcsra. A megemlékezések sora a Farkasréti temetőben folytatódott, ahol a Rongyos Gárdára és a nyugat-magyarországi felkelésre emlékezett a több száz megjelent. Szilágyi György országgyűlési képviselő beszédében párhuzamot vont Magyarország 1918-as és 2011-es állapota között. Az ország akkor is és most is nehéz helyzetben volt, csőd fenyegette, a hadsereget felszámolták, de ahogy akkor megalakult a Rongyos Gárda, úgy négy évvel ezelőtt is megalakult a Magyar Gárda, mint honmentő csapat. Kijelentette: a mai kor emberének tanulnia kell a Rongyos Gárda példájából. Szabó Gábor országgyűlési képviselő, a Jobbik pártigazgatója a párt sikereit ismertette. 2006-ban a Fidesz még közleményben ellenezte a Trianon-emléknap bevezetését, mi, hazafiak pedig csupán magunk közt adóztunk méltóképpen Horthy Miklós és Wass Albert emlékének. Azonban egyre több Trianon-megemlékezés, Horthy-ünnep vagy Wass Albert-szobor jelent meg az országban, ez a társadalmi nyomás meghozta gyümölcsét: van Trianon-emléknap, Horthy-emlékmenet, Budapesten pedig jobbikos kezdeményezésre Wass Albert tér. A Jobbik folytatja ezen társadalmi igények felkarolását, ezért újabb kezdeményezéseket fog támogatni. Elsőként a kommunista diktatúra alatt tevékenykedők elszámoltatását, a történelmi igazságtételt emelte ki Szabó Gábor. Másodsorban a budai Várból történt kitörésre történő megemlékezés, a hősök előtti főhajtás elismertetése lesz a Jobbik célja. Végül a Rongyos Gárda emlékének méltó helyre emelését, megemlékezések szervezését, szobrok, emlékművek állítását említette programként, hogy a Rongyos Gárda ne csak egy lábjegyzet legyen a történelemkönyvekben. A rendezvény végén Vámossy Tibor, a Rongyos Gárda katonájának sírjánál az emlékezés virágait helyezte el Prónay Pál unokaöccse, az Új Magyar Gárda, a Magyar Nemzeti Gárda, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Moby Dick és a Hungarica zenekarok, a KDNP XII. kerületi szervezete, a Hegyvidéki Trianon Társaság, a Nemzeti Érzelmű Motorosok valamint a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület képviselői. Szabó Gábor országgyűlési képviselő, a Jobbik pártigazgatója a párt sikereit ismertette. 2006-ban a Fidesz még közleményben ellenezte a Trianon-emléknap bevezetését, mi, hazafiak pedig csupán magunk közt adóztunk méltóképpen Horthy Miklós és Wass Albert emlékének. Azonban egyre több Trianon-megemlékezés, Horthy-ünnep vagy Wass Albert-szobor jelent meg az országban, ez a társadalmi nyomás meghozta gyümölcsét: van Trianon-emléknap, Horthy-emlékmenet, Budapesten pedig jobbikos kezdeményezésre Wass Albert tér. A rendezvény végén Vámossy Tibor, a Rongyos Gárda katonájának sírjánál az emlékezés virágait helyezte el Prónay Pál unokaöccse, az Új Magyar Gárda, a Magyar Nemzeti Gárda, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Moby Dick és a Hungarica zenekarok, a KDNP XII. kerületi szervezete, a Hegyvidéki Trianon Társaság, a Nemzeti Érzelmű Motorosok valamint a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület képviselői. |
Helyi videó
Központi videók
ESEMÉNYNAPTÁR




























